大きな地図で見る

Két évvel a fukusimai hármas katasztrófa után először látható egy, a 2011-es földrengés és cunami során rombadőlt, majd a természeti csapást követő atomerőmű-baleset miatt teljesen evakuált és a mai napig üresen álló japán kísértetváros egy internetes szolgáltatás segítségével. A Google Street View képei egyszerre hátborzongatóak és szívszorítóak: romos, üres épületek, sötét ablakok, kietlen utcák, hulladékhalmok, partra vetett hajók és felborított autók jellemzik Namie város látképét (http://goo.gl/maps/iFIWD).  


Az amerikai internetes cég által virtuálisan közszemlére tett várost egykoron 21 ezer ember lakta, ma azonban már senkinek sem ad otthont a település. A kísértetvárosban semmi sem változott a 2011. márciusi katasztrófa óta, és még évtizedekig biztosan nem is fog, mivel Namie mindössze 20 kilométerre fekszik a Fukusima-1 erőmtől, amelynek 30 kilométeres körzetéből mindenkit evakuáltak az ott bekövetkezett atombaleset után.

Az elmúlt két évben a Google kamerákkal felszerelt autóin kívül csak nagyon kevesen léphettek be a településre. Habár Namie lakói egy rövid időre hazatérhettek a katasztrófát követően, hogy összepakolják számukra kedves tárgyaikat és magukkal vigyék, ami otthonaikból megmaradt, legtöbbjük a katasztrófa óta először a Google-nak köszönhetően láthatta viszont egykori lakhelyét.

A település idősebb lakóinak vélhetően már nem fog megadatni, hogy személyesen is elmenjenek Namiéba. Baba Tamocu polgármester ezért is kérte meg a Google-t a város lefényképezésére. "Mi idősebbek úgy érezzük, hogy elődeinktől kaptuk ezt a várost, és hatalmas fájdalommal tölt el minket, hogy nem adhatjuk tovább gyermekeinknek (…) Sok kitelepített lakó szerette volna látni a város jelenlegi állapotát, és biztosan sokan vannak még a világon, akik át akarják érezni, hogy milyen hatást gyakorolt az atomerőmű-baleset a környező közösségekre" - írta egy blogbejegyzésében a polgármester.  

Baba elmondása szerint a Google képei a város állapota okozta szomorúság mellett boldog emlékeket is felébresztettek benne: az egykori fesztiválok és közösségi események színhelyei újra mosolyt csaltak az arcára.

Sok más egykori lakót is hasonlóan ambivalens érzések kerítettek hatalmukba a projektet illetően. "Örülök, hogy újra láthatom a számomra oly kedves helyeket. Ugyanakkor nehéz is. Senki nem lesz már ott" - mondta a 32 éves Naganuma Koto. Naganuma házát két éve elsodorta a cunami, azóta pedig csak egy alkalommal, néhány perc erejéig engedték vissza egykori lakhelyére.

Egyes lakók ugyanakkor azt mondták: nem szeretnék az interneten viszontlátni elpusztított városukat, mert az túl nagy fájdalmat okozna nekik. Namie 21 ezer lakója a mai napig átmeneti szállásokon él, ahogy a fukusimai erőmű körzetéből kitelepített további mintegy 140 ezer ember is.  
 
"A katasztrófa óta a világ továbblépett, és Japán sok települése újjáépült, de Namiéban megállt az idő. A folyamatos sugárveszély miatt két teljes évig csak futólagos munkákat tudtunk végezni. Örülnénk neki, ha megtekintené a Street View képeit, hogy megismerje Namie város állapotát és megértse a helyzet súlyosságát" - írta Baba polgármester a blogján.  

Az amerikai cég az "Emlékek a jövőnek" elnevezésű projektjének keretein belül fotózta körbe a várost. A Google néhány hónappal a 2011. márciusi hármas katasztrófa (földrengés, szökőár és nukleáris baleset) után kezdte dokumentálni Japán lerombolt és elnéptelenedett északkeleti partvidékét, s korábban már Rikudzentakata településről is készített hasonló képriportot -- írja az MTI.

A bejegyzés trackback címe:

https://minuszos.blog.hu/api/trackback/id/tr865178674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása