Első az egészség

2018.07.12. 18:51

Dresszkód

2018.06.10. 08:57

Mint korábban megírtuk alig volt esélye összegyűjteni 990 ezer eurót (bő 300 millió forintot) a Politis.hu szerkesztőségének elindításához. Sajnos bejött a jóslatunk, ma, az utolsó nap 120 964 euró gyűlt össze az indiegogós kampányban, ami csak 12 százaléka a kitűzött célnak. Mint a grafikonon látszik, folyamatosan jöttek az egyéni előfizetők, s mivel egyik nap sem látszik semmiféle kiugrás, nem nagy merészség kijelenteni, hogy a vállalkozói szféra fantáziáját nem mozgatta meg a kezdeményezés. Nekik ugyanis 3300, 6600 és 16500 eurós előfizetéseket kínáltak a szervezők, ilyen mértékű növekedés az első néhány nap kivételével nem történt (az első tíz nap jött be az előfizetők harmada), s ez után már csak napi 1-2 ezer euróval nőtt az előfizetések összege.

 

Modern idők

2017.12.05. 19:01

Napról napra követjük a Politis.hu kampányának állását. Már az első napokon látszott, hogy a napi 16500 euró nem jön össze, és az elő hét után már látni lehetett, hogy napról napra csökken az új előfizetők száma. (A 16500 úgy jött ki, hogy a célként kitűzött 990 000 eurót elosztottuk a kampány hosszával, azaz 60 nappal.) Az első két hét 55 ezer eurója csalódás. Azt gondoljuk, hogy most már csak akkor lehet meg az induláshoz szükséges összeg, ha az egyéni előfizetők mellett szervezetek, intézmények, bal és liberális pártok tisztán közéleti elkötelezettségből nagyobb összeget invesztálnak előfizetésbe, és az őrült majmok sebességével elkezdik a Banánhéj, vagy Jéghegy elhárító csomagokat vásárolni. 

A kudarcnak egyébként számos oka lehet. Magyarországon még mindig nagyon kevesen fizetnek online tartalomért. Ráadásul a Politis esetében egy még nem létező médiumra próbáltak előfizetőket gyűjteni, azaz az előfizetőknek nem csak a pénzüket kellett megelőlegezniük, hanem a bizalmukat abban, hogy az új orgánum a jövő évi választások után tényleg színvonalas tartalmat fog előállítani. Talán jobb lett volna elindulni, és a megszerzett bizalomra építeni az előfizetők gyűjtését. További ok lehet, hogy Dudás Gergely annak ellenére, hogy az Index,hu főszerkesztője volt, kevéssé ismert az olvasók között. Egyszerűen nincs olyan olvasótábora, s közel sem sem olyan karizmatikus, mint például a kormánypárti sajtóban Bayer Zsolt, vagy a független oldalaknál Új Péter, vagy Tóta W. Árpád. 

A nap képe: 1977. július 24.

2017.07.22. 11:10

Csapás a múltból

2017.05.20. 08:42

12_vilaggazdasag_19870520_1.jpg

"... nem mondtak le arról, hogy a szükséges hardver és szoftver fejlesztésekkel alkalmassá tegyék irodai, vállalati és oktatási feladatok végzésére is." Ha ez sikerrel járt volna, hamvába holt volna az IBM PC! :)

Kép a múltból 3.

2017.04.18. 09:52

A szerviz helye ma.

Kép a múltból 2.

2017.04.17. 09:48

A szerviz kívülről.

Kép a múltból 1.

2017.04.16. 09:32

Életkép a legendás Novotrade szervizről. Tévékészülék minden asztalon mert itt főleg home computereket javítottak. A kép bal szélén három floppy kelleti magát egy csomag Marlboro alatt, a kép jobb oldalán az asztalon pedig kettő. Előtte a földön három Commodore 1541-es floppy meghajtó, az asztalnak -feltehetően- egy Commodore 64 támaszkodik. A műszerész mellett, balra egy komplett Commodore 64 készlet. Középen a fehérikardigános szaki jobb oldalán egy Commodore monitor. Hátul a kép bal oldalán Commodore floppyk takarosan egymásra pakolva. Sokunknak elérhetetlen kincsek voltak ezek. 

ted2017.pngEurópai idő szerint csütörtök este tette közzé a TED New-York-i központja az áprilisi 24-én kezdődő, TED2017-The future you című ötnapos vancouveri rendezvényük előadói névsorát. A 74 fős listában Garry Kaszparov sakknagymester és Elon Musk amerikai üzletember mellett egy magyar fiatalember, Kocsis Tamás webfejlesztő neve is szerepel.

Adatbiztonság

2017.01.17. 11:19

Az egyik sarokban van a tűzfal, a titkosítás, az antivírus programok, stb., stb.,  a másik sarokban Dave, a felhasználó...

Developer, tester, client

2016.12.18. 18:15

we_suggest_you_give_the_client_a_summary_of_their_results.gif_300x229

Szőke András új tűzfala

2016.11.06. 17:11

süti beállítások módosítása