zombi.jpg

"Érdemes" meglátogatni a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) honlapját. A legfrissebb információ tavaly áprilisi, konferencia legutóbb 2007-ben...  kihaltság, szegénységi bizonyítvány... Nem csoda, ha önmagukat nem veszik komolyan, kit érdekelne mit gondolnak, mit szeretnének. A honlapból pedig csak sugárzik a reménytelenség.

Ám most, mint amikor a filmekben a kiterített hulla megmoccantja kisujját, valami mintha történne a szervezet házatáján. Közleményt adtak ki. E szerint május végétől egységesen, az összehasonlításra alkalmas táblázatban mutatják be honlapjukon a szélessávú internetcsomagjaik legfontosabb paramétereit a HÉT tagvállalatai.

A HÉT a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal (NMHH) együttműködve olyan szolgáltatói kódex kialakításán is dolgozik, amely a szolgáltatók egységes, fogyasztóbarát eljárását is szabályozza. Ennek célja, hogy a fogyasztók könnyebben tudják majd kiválasztani az igényeiknek megfelelő szolgáltatáscsomagokat - közölte az egyesület az MTI-vel.

Egyébként ilyen összehasonlításra már régóta képes lenne az NMHH, ha a meglévő adatai mellé az árakat is mellékelné, ám úgy tűnik mintha a hírközlési hivatalnál (vagy feljebb) kezdenék érezni, nem mindig a konfrontáció az egyetlen megoldás. Ha így van, annak örülünk!

Az egyesület tagjai: a Digi Kft. az Invitel Távközlési Zrt., a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség, a Magyar Telekom Nyrt., a Telenor Magyarország Zrt., a UPC Magyarország Kft., a Vodafone Magyarország Zrt., és a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség.

A bejegyzés trackback címe:

https://minuszos.blog.hu/api/trackback/id/tr285185431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása